
SUROVEC RÓBERT
szerzői oldala
Online olvasható novellák
1895 novemberében különös dolog foglalkoztatja az Abaúj-Torna vármegye déli csücskében található Pere község lakosait. Az egyik házban ugyanis ördög garázdálkodik, melynek híre az egész környéket bejárta. Egy bátor kis csapat az abaújszántói csendőrőrmester vezetésével arra vállalkozik, hogy eltölt egy éjszakát az ördögjárta épületben és lehetőleg fényt derít a rejtélyre. A pokolból jött lény azonban hamarosan tudatja velük a jelenlétét és még a legbátrabb férfit is megrémíti. Bár hihetetlennek tűnik, de a novella megtörtént események alapján íródott.
1888-ban Kassa nyomornegyedében, a Tábor nevű városrészben gyilkosságot kísérelnek meg egy csecsemő ellen. A kegyetlen bűntett rituális jellege miatt többen boszorkányságra gyanakszanak. Az ügyben A halál anatómiája című regényből már ismert Ondrácsek Jenő rendőrorvos és Kelecsényi Béla rendőrfogalmazó nyomoz. A két férfi közben nemcsak a Tábor lakóinak nehéz életével szembesül, de betekintést nyer az akkori népi hiedelemvilágba is. A történet megírását megtörtént események ihlették.
1894 februárjában különös dolog foglalkoztatja a váci püspöki palota lakóit és személyzetét. Néhány egyén szerint ugyanis egy kísértet bolyong a megszentelt épület falai között. Ez annyira megzavarja az emberek ítélőképességét, hogy még egy macskát is hajlandók eltenni láb alól, mivel szentül hiszik, hogy elhunyt gazdája szelleme olykor-olykor belé költözik. De vajon mi az igazság? Sikerül végül fényt deríteni a rejtélyre? Mint már nálam általában szokás, ismét megtörtént eseményt hoztam vissza a feledésből. Utazzanak hát vissza velem az időbe!