
SUROVEC RÓBERT
szerzői oldala

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István
Kedves Olvasó!
Üdvözlöm a szerzői oldalamon, amelyen minden értékes információt megtalál írói tevékenységemmel kapcsolatban. Minden újdonságról értesülést szerez és felveheti velem a kapcsolatot is.
A készülőben lévő második regényem első rövid előzetese:

Egy kis időutazás:
ÚJDONSÁGOK
Az első magyarországi könyvbemutatómra 2023. október 26-án kerül sor Miskolcon (Diósgyőr), a Petőfi Sándor Könyvtárban.

A második regényem kézirata már átesett a lektoráláson és a korrektúrán. Szeptemberben várható! Tekintsd meg az első rövid előzetest!

A HALÁLOS KÖZGYŰLÉS című novellám megjelent az Irodalmi Rádió antológiájában.

A halál anatómiája című regény 2023 márciusában a HELMA kiadónál e-book formájában is megjelent:
November 29-én (kedd) 17:00 órai kezdettel könyvbemutatót tartok Szepsiben (Moldava nad Bodvou), a Városi Művelődési Központ galériájában (Fő utca 58.). Mindenkit sok szeretettel várok.

Kevesen tudják, hogy a toll helyett időnként az ecsetet is megragadom, és vászonra viszem az utazással kapcsolatos élményeimet, valamint az álmaimat, érzelmeimet. Tavaly kezdtem el festeni, azóta több alkotás is kikerült a kezeim közül. Néhány hónapja az a megtiszteltetés ért, hogy a kassai ArtPoint szervezettől ajánlatot kaptam a festményeim kiállítására. Ennek ünnepélyes megnyitójára most szerdán, 2022. szeptember 14-én kerül sor, 17:00 órai kezdettel Kassán (Výmenník Wuppertálska, Titogradská 17, Sídlisko KVP, Košice). A kiállítás megnyitóján a könyvemet is bemutatom! A festmények szeptember 14-től október 14-ig lesznek megtekinthetők.

A következő könyvbemutatómra 2022. szeptember 4-én kerül sor 14:00 órai kezdettel Berzétén, a helyi református egyházközség által szervezett Tempfeszt keretében, egy igazi mongol jurtában! Mindenkit sok szeretettel várok.
Kedves olvasók, ismerősök! A következő KÖNYVBEMUTATÓmra 2022. szeptember 1-jén kerül sor Barkán (Rozsnyói járás), mégpedig a CSEMADOK által szervezett Látószögtágító - közösségépítő és családi nap keretében. Remélem, minél többen találkozunk a barkai kastélyban, szeptember 1-jén (16:00 óra körül).
2022. július 12-én, 10:00 órai kezdettel találkozunk a jászói autókemping zárt területén. Ezúttal a 24. Mécs László Szabadegyetem keretében ismerkedhetnek meg a regényemmel.

2022. június 29-én 17:30-kor a kassai MaJel Rovás Központban (Erzsébet utca 42.) vetítéssel egybekötött könyvbemutatóm lesz. Mindenkit sok szeretettel várok.

2022. június 17-én (pénteken) 18:00 órai kezdettel a tornai Nyugdíjas klubban (Turňa nad Bodvou) - a Csemadok helyi alapszervezetének szervezésében - sor kerül a könyvem első bemutatójára. Az előadás végén könyvásárlásra is lehetőség adódik, amit igény szerint dedikálok majd. Mindenkit sok szeretettel várok.

2022. május 3. - Megjelent az első regényem A halál anatómiája címmel.
