Könyvbemutató Kassán

01.02.2024

2024. február 1-jén a második regényemet is bemutattam a kassai MaJel Rovás Központban, ahol az előadásom keretében többek között arról is beszéltem, hogyan ünnepelte meg az egykori szabad királyi város Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját, ugyanakkor felolvastam a könyvemből azt a részletet, amelyben az egykori Schalkház Szálló megalapításáról írok (itt külön kiemeltem Kósáné Schalkház Erzsébet nevét, aki a rendelkezésemre bocsátotta az édesapja által írt, a szálloda történelméről szóló újságcikket). Emellett a 19. századi Lőcséről, de a mesterséges intelligenciáról is szó esett. Azonban arra is kihasználtam az alkalmat, hogy népszerűsítsem a MKMT (a magyar könyv is magyar termék) mozgalmat, melynek célja a kortárs magyar írók és műveik népszerűsítése, és amelynek jómagam is az egyik támogatója vagyok. Végül Szitás Henrietta mondott néhány szót az általa tervezett borítóról. Nagy örömömre szolgál, hogy immáron másodszor tarthattam könyvbemutatót Kassán. Köszönöm szépen a meghívást! 

A fotókat Kovács Ágnes és Balassa Zoltán készítette.